Bodzás Erzsébet tájépítész, édesanya, feleség, és ahogy magáról írja, őrült miniatűrkészítő. A hazánkban még egyenlőre ismeretlen hobbit már évek óta űzi, most pedig elárulja az olvasóknak, mit is csinál pontosan egy miniatűrkészítő.
A kezdetek
,,Évekkel ezelőtt a lányaimnak szerettem volna egy babaházat készíteni, amihez némi inspirációt kerestem az interneten keresztül. A hazai oldalakon nem találtam semmi kedvemre valót, valami egyedit szerettem volna. Így találtam rá egy eddig számomra teljesen ismeretlen miniatűr világra, amely sokkal inkább felnőtteknek szól, mintsem gyerekeknek. Olyan dolgokat láttam, amik elvarázsoltak. Szerelem volt első látásra, rögtön tudtam, hogy ezt nekem találták ki, de akkor még nem volt lehetőségem, hogy belemerüljek a miniatűrök készítésébe.”
Lányai babaháza elkészült, de Erzsébet utána két évig csak gondolatban foglalkozott a témával. 2010-ben nagy lélegzetet véve megvette az első gyurmakészletét és elkezdett kísérletezgetni. Az akkori darabok nagyon kezdetlegesek voltak, de szerencsére ez nem tántorította el a további munkától.
,,Miniatűr dolgokat, beállításokat készíteni olyan, mintha saját világot teremtenék, mintha egy miniatűr varázspálcával azt varázsolnék elő, amit csak akarok. Minden egyes munkám egy-egy külön álom megvalósulása.”
Erzsébet számára egyenlőre ez még csak hobbi, de hosszú távú tervei között szerepel, hogy megrendeléseket is teljesíteni fog. ,,Az igazi álmom az, hogy a magam kedve szerint dolgozzak, és már a kész műveknek találjak vevőket. Tudni kell azt is, hogy ezek a miniatűrök egyáltalán nem valók gyerekeknek, hiszen az ennyire aprólékos holmik meglehetősen törékenyek, nem viselnék el az intenzív „használatot”.
Hogyan készül?
,,Néha meglátok egy szép tárgyat, és köré hozok létre egy jelenetet, kiegészítve azt más holmikkal, vagy egyszerűen egy téma körvonalazódik bennem, és ahhoz keresek hozzávalókat. Minden egyes munka előtt hosszasan tanulmányozom az éppen sorra kerülő tárgyat, gyümölcsöt vagy ételt. A tökéletes illúzióhoz pontosan kell visszaadnom a színt, a formát, a textúrát, sőt még a természetes hibákat is, amiktől életre kel az egész jelenet.”
Gyakorlatilag minden anyagot használ az üvegen és a nemesfémeken kívül. Dolgozik süthető gyurmával (ebből készülnek a gyümölcsök, sütemények), papírral, fával, fémmel, műanyaggal és textillel. Ez persze azt is jelenti, hogy rengeteg különböző technikát kellett megtanulnia az elmúlt két évben. Például a kosarakat is nagyon vékony drótból fonja, pontosan ugyanazzal a módszerrel, ahogy az igaziakat is készítik, vagyis gyakorlatilag megtanult kosarat fonni.
,,Leginkább kisebb jeleneteket szeretek csinálni, térbeli csendéleteket, de készítettem már néhány diorámát is, mint amilyen a füstös konyha is. Gyakran csak egy kosár gyümölcs vagy egy nagy tál meggyes piskóta készül a műhelyben. Bármilyen új kihívás vonz, szeretem a majdnem lehetetlen feladatokat. Viszont egy teljes babaház megalkotása soha nem szerepelt a terveim között, talán mert beleunnék egy ekkora munkába. Jobban szeretek csapongani.”
Erzsébet elmondás szerint Magyarországon ez a fajta elfoglaltság teljesen ismeretlen, és a babaház szó hallatán is mindenki előtt csak egy gyerekjáték jelenik meg. Tőlünk nyugatra és messze keletre viszont a miniatűrök készítése évszázados hagyományokhoz kötődik. Kiállítások, vásárok, klubok, sőt múzeumok szerveződnek a rajongók és gyűjtők számára. Szeretné, ha nálunk is egyre ismertebbé válna a dolog, legalább annyira, mint mondjuk a makettezés. Igazából ez is makettezés, nevezhetnénk, mondjuk a női vonalnak, bár külföldön az ismert miniatűristák között meglepően sok a férfi.
Halász Éva
Nagyításért kattints a képekre:
















május 21st, 2012 ekkor: 22:20
Boldog voltam, amikor Bözse blogjára rábukkantam. Meghatározta későbbi “életem”. Ő a mentorom, legalábbis az Ő munkássága hatására vetettem bele magam én is a miniatűrök világába, persze nem olyan tökéletességgel. Bözse a művészet szintjére emeli ezt a hobbit. Addig nem nyugszik, amíg tökéletes munka nem kerül ki a kezei közül.
Örülök Bözse sikerének, mert úgy látom végre itthon is akadnak fórumok, amelyek foglalkoznak azokkal az emberekkel, akik valóban megérdemlik.
Külföldön sokan foglalkoznak hasonló apróságok készítésével. Akad szép számmal aki csodás dolgokat készít, van aki kevésbé ügyes. Itthon szintén rengeteg kreatív blogra lehet rálelni és megtalálható egy közös vonás mindegyikükben, mégpedig az, hogy szívvel-lélekkel alkotnak.