Néha eljátszom a rend nélküli természeti és társadalmi környezet apokaliptikus víziójával. A hollywoodi katasztrófafilmbe illő kép egyszerre ijeszt és ösztönöz gondolkodásra. Ha a rend hiánya a tágabb élettereinkben felborítja a rendszert és az emberiséget is fenyegető káoszt idéz elő, akkor vajon milyen következményei lehetnek annak, ha nem tartok rendet az otthonomban? S tudok-e rendet tartani, ha az életemben és a lelkemben zűrzavar uralkodik? Egyáltalán, mi az a rend?

A rend relativitáselmélete

„Micsoda rendetlenség! Hogy tudsz így élni? Itt képtelenség bármit is megtalálni, rakj rendet!” – a rend-rendetlenség témája a napi kommunikációnkban gyakoribb, mint gondolnánk. Van, aki a szüleitől, barátaitól hallja nap, mint nap a fenti mondatokat, van, aki a gyerekeinek, párjának szajkózza, többnyire hiába. Néha elképedünk ismerőseink lakásának, kollégáink asztalának, szerelmünk legféltettebb fiókjának rendetlenségén, néha mások csodálkoznak rá, hogy hogyan is nevezhetjük rendnek azt a borzalmat, ami körülvesz bennünket.

Ami az egyikünk számára rend, az a másikunknak sokszor elviselhetetlen, idegesítő, az együttélést és a közös munkát is ellehetetlenítő rendetlenség. Mi az oka ennek? Hát az, kérem szépen, hogy a rend relatív! Nem önálló, jól meghatározott jegyekkel leírható tulajdonság, hanem egy lelkiállapot, ami kivetül a minket körülvevő tárgyi világra. Nincs egyezményes rend-szabályzat és nem létezik hivatalos rend-biblia sem, ami kimondaná a rendteremtés és – tartás tízparancsolatát. Talán csak a higiénia az egyetlen, ami minden rendben közös, ezen kívül azonban ahány ember, annyi rend-beállítottság.

Az, hogy mit tekintünk rendnek, többnyire nem tudatos, hanem az ösztöneinkbe, az ösztöneink által pedig a személyiségünkbe kódolt attitűd- és viselkedésforma, ami éppúgy függ az alkati adottságoktól és a nevelési-szoktatási módszerektől, mint a múltbeli élményektől és az aktuális külső-belső viszonyoktól, érzésektől. Az életkor előre haladásával egyre kisebb az esélye annak, hogy változtatni tudunk a saját rend-beállítottságunkon, ami alapján mások rendje felett is ítélkezünk. A különböző rendmagatartású emberek csak a tudatosságnak és a józan belátásnak köszönhetően csökkenthetik a rend-rendetlenség ellentmondásaival kapcsolatos súrlódásaikat.

A formai lényeg és a lényegi formátlan

A tudatosság az adott egyén rend-beállítottságát meghatározó tényezők megismerésén és elfogadásán túl, a rend és a rendetlenség fogalmainak tisztázásával fejleszthető. Mielőtt bárkit is elmarasztalnánk a rendje – vagy a rendetlensége – miatt, gondolkodjunk el azon, hogy valódi-e az ellentét a két minősítés között. Rendnek nevezhetjük-e azt, ami látszólag ugyan rendben van, de a gyakorlatban nem szolgálja a cselekvést? Vagy fordítva: tényleg rendetlenség-e az, ami bár annak tűnik, tökéletesen kielégíti tulajdonosa igényeit és biztosítja mindennapjainak gördülékenységét?

Ez az a pont, ahol be kell vezetnünk az egyenletbe néhány új ismeretlent: a formai és a lényegi, illetve a jó és a rossz rend fogalmait. Ha a könyveinket nagyság, a bútorainkat szimmetria, a ruháinkat pedig a színek azonossága szerint rendezzük el, formai rendet tartunk, ahol a rend maga csak látszólagos, de a tevékenységet nem szolgálja, éppen ezért rossz.

Hiszen kizárólag esztétikai értéke lehet annak, ha minden piros ruhaneműt egy helyen tartunk, függetlenül attól, hogy otthon, a munkába menet, sportolás közben, vagy valamilyen elegáns eseményen viseljük-e őket. Csak a szemnek szép, ha a könyveink az orgona fokozatosan növekvő sípjait idézik, figyelmen kívül hagyva, hogy szórakoztató-, vagy szépirodalmi művekről, lexikonokról vagy szótárakról, szakmai-, mese- vagy tankönyvekről van-e szó.

A feszes és merev formákat követő rend nem csak, hogy nem logikus, de a tevékenységet sem segíti. Nehéz az ésszerűségen alapuló tájékozódás, a célok és az eredmények elérése. Ezzel szemben a lényegi rend nem feltétlenül „formás”, de átlátható és praktikus. Az azonos cselekvést szolgáló tárgyak, eszközök azonos helyen találhatóak, közöttük a tevékenység során betöltött szerepük és fontosságuk alapján állítunk sorrendet. Látványra néha a rendetlenséget idézi, ezért ha igazán jó rendet akarunk teremteni, arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk a formai és lényegi rendek természetes, görcsmentes egyensúlyát.

Az otthonom én vagyok

Ritkán van lehetőségünk arra, hogy hajszálpontosan úgy és olyannak tervezzük meg az otthonunkat, ahogy és amilyennek szeretnénk. Ha magunk építjük, a pénztárcánk szab keretet, ha készen kapjuk, az adottságai korlátozzák a tetszőleges alakítgatását. Nem csak a panaszkodás tűnik tehát jogosnak, hanem az is, hogy a lakásunk rossz fekvésével, elrendezésével, méretével magyarázzuk életünk boldogtalanságát, harmóniátlanságát.

Pedig az „ebben a lakásban nem lehet emberhez méltó életet élni” című fejezet nem az otthonunk, hanem a mi életünk és személyiségünk történetét feldolgozó könyv része, saját tehetetlenségünk keserű példája.  A megoldás helyett kifogást kereső attitűd a problémák és a felelősség elhárításának tipikus módja. A zsákutcába került ember életképe ez, aki az adott helyzet kialakulásért és megváltoztatásának képtelenségéért kizárólag a körülményeit okolja.

Aki pontosan tudja, hogy mit akar az élettől, tisztában van azzal, hogy hogyan érheti el a céljait, ismeri a képességeit, erényeit és gyenge pontjait, meg tudja valósítani a terveit és önmagát, a legrosszabb körülményekből is ki tud hozni valami jót, a legkedvezőtlenebb adottságú lakásból is ki tud alakítani valami élhetőt.

A lomhalmozó halogatók és a fiók-emlékeket őrző remeték

Szembenézni a lakásunkkal, tisztázni a rend és a rendetlenség viszonyát már önmagában is felér egy személyiségfejlesztő, önismereti tréninggel. Nem elég azonban megkapargatni a felszínt, be kell kukkantani a rejtett zugokban és le kell ásni a felhalmozott lomok alá. Minden lakásban van olyan helyiség – ha más nem, akkor valamelyik szekrény mélye -, ahol kacatokat, „majd lesz vele valami” és „csak ne is lássam” ócskaságokat tárolunk. Egyesek a lomtalanításkor szabadulnak meg tőlük, mások apránként kiválogatják, eldobják, vagy elajándékozzák.

Viszont ha azon kapjuk a lomtárainkat, hogy kiduzzadnak a sok vacaktól, gyanakodjunk arra, hogy e háztartás vezetési tulajdonságunk az életvezetésben is visszaköszön. Valószínű, hogy a problémáinkkal és a megoldandó feladatainkkal is hasonlóan bánunk, pedig – talán mi magunk is tudjuk -, a félredobással, vagy az elkendőzéssel nem oldódnak meg. Ürítsük ki a lakásunk és az életünk zegzugos halmait!

Lessünk be a legféltettebb emlékeinket őrző fiókunkba is, és mérlegeljük, hogy egészséges mértékben van-e jelen a múltunk az életünkben. Aki aktív, a jövőbe mutató szellemi- és intenzív, építő jellegű, több irányú lelki életet él, csak a legfontosabb tárgyi emlékeket őrzi. Ellenben, akinek titkos fiókja dagad a múltja kisebb-nagyobb, jelentősebb és jelentéktelenebb darabkáitól, töpreng és kesereg az idő múlásán, ahelyett, hogy a jövőt tervezné, és megélné a jelent.

Természetesen a „lelki háztartásunknak” is szüksége van berendezésekre, tárgyakra, de törekedjünk a cselekvést és az életet értelmesen szolgáló lényegi rend fenntartására, még ha az látszólag rendetlenségnek is tűnik, mert hiányában eluralkodhat a megsemmisítő káosz.

Még több tanács és gyakorlati példa Polcz Alaine Rend és rendetlenség (Jelenkor Kiadó, Pécs, 2004) című könyvében

Gáncsos Kármen